KnA –2008 január 29. 09:02
5 komment
Úgy tűnik senki sem rest, a nagy Pentax bejelentés melett kicsit halkan, de bejelentették a Canon 450D-t is (azért írom, hogy halkan, mert nem zengett tőle úgy a net, mint a K20D-től, persze ez relatív). Lássuk mi javult, mi érdekes, és mi az ami miatt egy kicsit vicces a helyzet.

A Canon 450D nekem egy picit unalmas. Olyan "Én is! Én is!" fényképezőgépnek tartom, amibe bele kellett tenni a legfrissebb technológiát, de nem látok akkora nagy fantáziát benne. Jó gép, szó se róla, de nem tartom érdekesnek.

Ami ezt a furcsa ambivalenciát kiváltotta bennem, az, hogy szerintem ész nélkül nekimentek egy "mindent nagyító" kalapáccsal. Ez a keresőnél jó, mert nagyobb lett és jobban látható, a  hátsó kijelzőnél viszont furcsa, mert a gomboknak már nem jutott hely. A Canon vázai amúgy is picik (legalábbis a "consumer" szegmensben), és mivel mindenkinek meg a szomszédainak is már három colos kijelzőik vannak, erre a gépre is kellett egy. Amikor azt mondtam a nagy port kavart Canon ÉS Nikon cikkben, hogy a Canon gépein nagyon érződik a marketingosztály ráhatása, akkor pont ezt értettem.

No de nem ennyire negatív a helyzet, egy kicsit borúlátóra sikerült az első fele a cikknek, a lényeg, hogy ez egy nagyon jó gép, amiben sok ember fogja örömét találni. A képminőségre valószínűleg nem lesz semmi panasz, mert ebben a gépben is a Digic III processzor gyúrja a biteket képpé, és a nyers fájlokat is 14 bites pontossággal rögzíti. Megnövelték a felbontást is, mostmár 12 megapixel áll rendelkezésre, ami vagy jó vagy rossz, attól függ, hogy mit tart az ember fontosnak. Szerintem a zajosodástól annyira már nem kell tartani, mint régebben, az új CMOS és feldolgozó technikák már sokat javítottak a helyzeten.

Megkapta a "Highlight priority" opciót a gép a nagyobb modellekből, ez a csúcsfények kiégését hivatott megelőzni, ami digitális esetén egy nagy segítség, mert ami kiég az elveszik, nem úgy, mint a filmnél. Végre van rendes spotmérés is a gépben, ami egy nagy előrelépés, főleg akkor segít, ha szélsőséges fényviszonyok között fotózunk (koncertek, nagy kontraszt). Kapott live-view-t is a gép, és itt már elérhető a kontraszt-kereséses AF, mint a Nikon gépein. Ez azért vicces, mert a 40D és az 1D-nél nincs ilyen. Nem kizárt, hogy majd egy firmware frissítéssel ezt orvosolni fogják (elméletileg megoldható, ha nincs valami Canon specifikus technikai akadálya). Ami még esetleg fejfájást okozhat, az, hogy ennél a gépnél is áttértek az SD kártya használatára, tehát aki egy 350/400D helyére veszi, az vehet új kártyákat is. De ezért igazából nem hibáztatom a Canont, mert a CF kártyák már kezdenek kiöregedni, és egy SD foglalat kissebb helyet is foglal, és valószínűleg a fogyasztása is kissebb.

Mindent összevetve inkább evolúciós és nem forradalmi változtatás a 450D, de nem is ez a Canon erőssége. Megbízható, jó minőségű, jól használható gépet fog kapni az aki megveszi a 450D-t. Amatőr gépnek tökéletes, és komoly munkára is befogható.

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatalriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr89315810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mano · http://www.manografia.hu 2008.01.29. 15:53:15

"mert ami kiég az elveszik, nem úgy, mint a filmnél."

Ami kiégett, az a filmnél is elveszett, maximum kevésbé volt zavaró.
Egyébként tetszik a cikk, kíváncsi vagyok, jelenik meg az első érintőképernyős DSLR. Tovább növelni már csak így lehet az LCD-t... :-)

Pihe · http://www.csorge.hu 2008.01.29. 18:50:39

Ahogy írtad a Canon-Nikon összehasonlításnál is, a Canonosok inkább darwinisták, mint reformátusok. :o) Kicsit tityi-totyi, már-már hatásvadász "fejlesztésnek" is tűnik. Szégyelheti magát a Canon, hogy még csak most adott spotmérést a belépőszintű fotósainak kezébe, holott ez már egy mezei bridge gépen is alap. Tulajdonságai alapján viszont remek gépnek ígérkezik.

Mano: az LCD mérete nem hiszem, hogy sokat fog már növekedni, mert a váz rovására menne. Inkább ki fognak találni valami okosságot (kihajtogatható monitor :o))). Az érintőképernyő elég macerás, főleg ha arra gondolok, hogy amikor belenézel a keresőbe, akkor az arcod máris találkozik a kijelzővel.

R3 2008.01.30. 15:20:51

Mikor belenézel lekapcsolja az érintős bevitelt. Csaináltak már ilyet, csak azzal a képernyő világítását kapcsolták le. Hozzátenném egyébként, hogy szvsz tök fölösleges nagyobbnál nagyobb képernyőket belerekni a képekbe. A lényeget ki lehet venni a kisebbeken is meg segítenek az eszközök (hisztogram, beégés-villogtató bigyusz), többre meg úgyse jó.

RabiMiki · http://www.miklosrabi.com 2008.02.28. 09:02:30

Elsőre én sem voltam elájulva tőle, de kicsit jobban átrágva a dolgot... nem rossz ez. Az SD kártya és a mindössze 6 RAW-nyi sorozat nem túl bíztató, de a többivel nincs gond. Kb ezt vártam. Benne van minden aktuális Canon fejlesztés, és végre megjelent az LV AF is.

Kiváncsi vagyok, itthon mennyiért fogják adni...

pentax 2008.12.13. 02:21:25

a 300d/350d/400d hagyott maga után kívánnivalót. Most itt egy belépőszintü gép amely veri a konkurenciát. Neked ez miért fáj ennyire?
Az összes szerzői jog fenntartva, Kalmár Nagy András, 2007-2008
Az oldal tartalma, és az egyes cikkek az oldal alján található creative commons licensz alapján használhatóak.

Címkék

1000d (1) 450d (2) 50d (1) 5dmk2 (1) 900 (1) a900 (1) adobe (1) ajándék (1) ajándékötlet (1) alpha (1) átverés (1) blog (3) canon (12) cs5 (1) d3 (5) d300 (1) d3x (3) d700 (6) d90 (1) dl28 (1) dsmc (1) e3 (1) ektar (1) fiatal riporter (93) film (1) fotó (86) fotóriporter (2) fotózás (80) four thirds (2) foveon (1) fuji (1) full frame (3) fx (1) g10 (1) gicleé (1) ingyen (1) jpeg (1) jpg (1) k20d (2) karácsony (1) kérdések (1) kodak (1) kommentet kérek (2) koncert (1) lab (1) leica (2) linux (1) m8 (1) mamiya (2) média (4) micro four thirds (3) nikon (29) nyers (3) objektív (1) olympus (4) pályázat (1) panasonic (1) pentax (6) phase one (2) photokina (1) photoshop (1) pletyka (2) raw (4) red (1) riporter (2) rovatok (2) s2 (1) sajtó (3) sb 800 (4) sb 900 (2) sigma (3) software (3) sony (4) színkezelés (6) szoftver (3) tea (1) twitter (1) újság (1) vaku (5) vakutechnika (4) vélemény (2) videó (1) windows (1) zeiss (1) zene (1) Címkefelhő
Clicky Web Analytics
süti beállítások módosítása