A Phase One végre bejelentette a várva várt (általam legalábbis) PRO verzióját a Capture One 4 nevű nyerskonverterének.

Az új verzió profiknak szánt változatában megmaradtak a fontos szolgáltatások, és kibővültek néhány újjal. Például bőrszín alapján lehet fehéregyensúlyt állítani, és a bőrszíneket el lehet menteni. Nem kell többet a rákvörös, vagy májbeteg portrékat elviselni, gyorsan és megbízhatóan állíthatóak a bőrszínek (persze kell egy jól beállított minta). A színszerkesztő is kibővült (ez "inspirálta" a DNG profile editort), és a különféle lencsehibák szűrésére is bekerült egy modul.

Ami megmaradt, és nagyon szeretném látni más programokban is: a kimentett képbe a fényképezőgép saját ICC profilját lehet beleágyazni, kiküszöbölve a túl nagy vagy túl kicsi színterek problémáját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell félni attól, hogy a ProPhotoRGB óriási gamutja miatt poszterizációt vagy más színhibákat viszünk a képbe, de a gép által maximálisan visszaadható színek megmaradnak (ezek még mindig elég nagy színterek, tehát a 8bit-es színmélység továbbra is csak sRGB-be konvertálás után ajánlott).

A mostmár elvárt árnyék és csúcsfény visszaállítás funkció is megvan, bár nem annyira lenyűgöző, mint az Adobe Camera RAW-ban, itt még mindig vigyázni kell az exponáláskor.

A Phase One még egy dolgon javíthat a jövőben, ez pedig a piacrakerülés dátuma. A C1 4 PRO nem tud semmi olyat, amelyet a mostanában bejelentett nyerskonverterek egyike sem tudna, csak máshogy van csomagolva. Én például nem tudom megszokni a Lightroom-ot sehogy sem, a C1 workflow-ja sokkal jobban kézreáll nekem, és a színei is jobban tetszenek. Ezek ilyen "PC vs. Mac", "BMW vagy Audi" és sorolhatnám még viták tárgyait képezhetik, nekem a C1 PRO maximálisan bejön.

No, eljött az ideje, hogy az első "rendes" gépteszt megjelenjen a fiatalriporter "hasábjain". A Nikon Kft. jóvoltából egy hétig nálam volt egy D700. Élveztem. De azért nyavalyognék is. Nem tesztábrás, 400%-on pixelboncolgatós teszt lesz, hanem egy D200 tulaj benyomásai egy új generációs gépről, gyakorlati szempontból. (Edit: kicsit belenyúltam a cikkbe, nem éreztem eléggé kereknek)

Nem akarok senkit sem untatni a technikai részletekkel, ezt más orgánumok jobban csinálják, a műszaki adatok meg elérhetők a neten (aki nem fedezte még fel a google-t, annak eljött az idő). Röviden a D700-ról annyit kell tudni, hogy egy majdnem D3, kissebb csomagolásban. A fénymérés, az AF (bár ezek már nem szétválaszthatók), és a szenzor ugyanaz, mint a D3-ban, az akkumulátor és a váz (beleértve az opcionális markolatot is) pedig a D300 felől érkezett. A markolatba mindenféle áramforrás belegyömöszölhető, a mezei ceruzaelemektől kezdve a D3/D2 EN-EL4-es akkumulátoráig. Ha nem a megszokott EN-EL3-as telepről megy, akkor 8 kép/sec-es sebességre képes a váz.

A váz kiegészítő szolgáltatásai nem fognak senkit sem hanyattvágni, aki eddig is használt egy jobb vázat. Nagyon testreszabható, minden fotózással és működéssel kapcsolatos beállítás a végletekig finomhangolható, a programozható gombok száma már három, és sokminden beállítható rájuk. Megkapjuk még a szokásosnak mondható firmware-ben megvalósítható dolgokat is, mint az intervalométer és a különböző szerkesztési funkciók. A szerkesztési funkciók nem ütik meg egy képfeldolgozó program szintjét, de ha valaki megszorul, és semmikép sem jut számítógéphez, akkor jól jöhetnek, hasznosak. Lenne egy kis piszkálódásom: Egy olyan szenzorral, amelynek a dinamikatartománya már inkább hasonlít a filméhez, mint a diáéhoz, miért kell még a bracketing-nél beszorítani a szegény fotóst +/- 1Fé lépésközök közé? Mindenki manapság HDR-t készít, ahhoz jól jönne mondjuk egy 3 vagy 5Fé lépésköz (ez az 1Fé szerintem még a diázgatós, filmesgépes korszakból maradt ránk). Természetesen értem, hogy bonyolulttá tenné a tárcsákkal navigálást a sok lehetőség, mert évekig kellene tekerészni, mire a megfelelő kombinációhoz jut az ember, de ez teljesen firmware dolog, és plusz egy menűpont már igazán nem tenné még bonyolultabbá a menűket (Legyen a tartomány választható a menűből, Nikon bácsi!).

Maga váz masszív, jó felépítésű, jó fogású (ez persze a Nikonnál használt guminak köszönhető, ami pár év után le fog hámlani, de a gumi rendberakatása olcsóbb, mint egy leejtett gép szervízköltsége), a kereső még szeműveggel is jól belátható, világos (igen, nem 100%-os, na és?). A masszív felépítés igazi tankhangulatot áraszt magából, két kivétellel: A kártyaajtónál és a felcsapható vakunál. A kártyaajtó már nem kallantyús, hanem csak súrlódással záródik... hogy ez hogyan válik be majd, azt nem tudom, meglátjuk. Nekem személy szerint nem tetszett iszonyatosan, de ahogy néztem, kellően vigyáztak a szigetelésére, és ha nem kopik ki a használattól, nem kellene, hogy baj legyen belőle (mindenképp előnye, hogy egy kézzel is gyorsan cserélhető kártya). A váz egy tekintélyesebb objektívvel meglehetősen nehéz, ami felkészületlenül érhet pár új tulajt, de balsafából nem lenne ilyen masszív... A "minek kisvaku profi gépre" siránkozásra pedig három betű a válasz: CLS. Najó, deríteni is néha elmegy, de a Nikon beépített vakui igazából inkább vakukioldók, mint vakuk. Nagyon jól használható a Nikon vakuk elsütésére, és ha figyelembevesszük a korlátait, akkor nagyon fontos szolgáltatás. Én akkor fogtam volna a fejem, ha kihagyják a vázból (mellesleg megspórol egy SU-800-ast). A beépített vízszintező az igazi kedvencem, mivel egyenesen még nem sikerült megtanulnom lőni, másrészt ha az ember feltartja a gépet a feje fölé akkor a mostmár live-view-ban is elérhető szolgáltatás iszonyatosan jól jön.

A Scene Recognition rendszer egyszerűen fenomenális. A Nikon fogta az AF rendszerét, és összedrótozta az eddig is kiváló fény/szín/távmérő rendszerével, az eredmény egy kifejezetten intelligens rendszer, ami nagyon megkönnyítheti a fotós munkáját. Itt is felerősödik az elitkedő amatőrök kórusa, hogy "igazi fotós kézzel állít mindent, bla bla bla, meg akkor a gép csinálja a képet, meg az nem művészet". Sajnálom ezeket az embereket, mert vagy nem képesek, vagy nem hajlandók felfogni azt, hogy egy jól testreszabott, beállított gép milyen módon képes túlszárnyalni az emberi érzékelés határait. Amikor az ember éles helyzetben arra koncentrál, hogy meglegyen az a kép, amit szeretne, de mondjuk a könnygáztól nem lát már olyan jól, vagy a mellette elrohanó rendőrök mindig felrúgják az állványt, akkor nincs idő Ansel Adamskedni jobbra balra, akkor kell, hogy a gép működjön (ok, a példa kicsit extrém). A D700 ezt tudja hozni, még az ideálistól Makó-Jeruzsálem távolságból is (Makó amúgy egy lovag volt, nem keverendő a mamám lakhelyével. Szia mama!). Teljesen auto módban is képes felismerni a kép "fontos" részeit, és követni azokat, a színűk alapján akár a fókuszmezőkön túl is. Természetesen ez a rendszer sem nyújt jó eredményeket, ha nem megfelelően van beállítva, és egy beállítás nem felel meg mindenhez. Van egy másik kis probléma is, mint ahogy Zoomface is jelezte, az 80-200mm F/2.8 AF-D objektívvel vannak problémái a váznak, nehezen vehető rá arra, hogy kövessen dolgokat, a fókusz tehetetlenül ugrál, és csak néha talál be. Aki ilyen objektívhez veszi a gépet, mindenképp tesztelje előtte (ez a D3-ra is igaz, lehet menni megvenni a 70-200-ast)! A megfelelő objektívvel viszont még olyan fénymennyiség melett is jól működik az AF, ahol már az ISO25600 is alig elég a fényképezéshez (a képen látható kutyák egy utcalámpa fénye alatt kergetőztek, és a képek túlnyomó része éles). Az AF rendszer egyetlen hibája talán, hogy eléggé a kereső közepén vannak a fókuszpontok, már statikus témánál is éreztem, hogy jó lenne egy kintebb eső pont, és a keresztérzékelők is tudtommal mind a középső részen találhatók. Kiszámíthatatlanul mozó témát nehéz vele a harmadpontokra komponálni, úgy, hogy az a mezők alatt maradjon.

Apropó ISO25600... A szenzor is hihetetlen minőségű képeket enged készíteni. Sokféle gépből láttam már képeket, de ez a Nikon szenzor az egyike a legjobbaknak a 35mm-es formátumban. Nem is a kép felbontása az ami meglepi az embert (egy 10 megapixeles géphez képest elhanyagolható a változás), hanem a minőség amit ez a lapka ad. A dinamikatartomány és a színek hűsége (balra egy ISO7200-as kép), a szenzor gamutja mind kiemelkedő, egészen ISO1600-ig szemrebbenés nélkül használható poszterekhez is, és újságba még az ISO6400 is bőven megfelel. A kiterjesztett érzékenységek jól jönnek szorult helyzetben, de az addig jellemző monokróm (és nem zavaró) szemcsésség átalakul egy zavaró, színes, trutymós zajjá, ami tényleg csak vészhelyzetben teszi használhatóvá ezeket a beállításokat. Az elkészült nyers képek (a jpg is szép, de olyan mintha egy Audi R8-asba étolajat tankolnánk, nem használja ki a gép lehetőségeit) nagyon sok tartalékot tartalmaznak, mind az árnyékokban, mind a csúcsfényekben. Az Adobe Camera RAW olyan részleteket tudott jó minőségben visszahúzni, amelyeket egy régebbi vázon bőven el lehetett felejteni. A DPreview tesztjén kb. 10-11Fé átfogást mértek, hát, ha ennyit nem is, de nagyon sokat tud a gép, az eddigi, "digitálisra úgy exponálunk, mint diára" szabálynak lehet integetni. A szenzor gamutja lehetővé teszi, hogy olyan színeket is rögzítsünk, amelyek eddig kiégtek volna, természetesen ez már egy teljesen színkezelt, 16bites nyersfeldolgozási workflow-t is igényel, de ha valaki a legjobb minőséget akarja, az már úgyis tudja miről beszélek. Azért is fontos, hogy tudjuk, mit csinálunk, mert azokat a színeket, amiket elméletben rögzítünk, max. a szemünk tudja visszaadni, más eszköz nagyon nem. Tehát fontos, hogy tudjunk mitkezdeni a többlettel, azt megfelelően átalakítani a kívánt megjelenítőeszközre (ideje a BetaRGB, ProPhotoRGB profilokat és a Lab színmódot felfedezni).

Összefoglalva, ha az ember szeretne egy nagyon jó szenzort egy félprofi vázban, amely nagyon sokoldalú (a riport, sportfotózás, természetfotózás, tájfotózás, és a stúdióban művelhető bármilyen sötét mágia nem probléma, markolatot feltéve nagyváz, levéve kicsi, az összes mostani Nikon akku belemegy), akkor a D700 jó választás, én biztos, hogy fogok venni egyet (szerintem az ára sem iszonyatos, ha keres vele pénzt az ember. És természetesen nem kapok ingyen vázakat örökbe... khmmm khmmm). Természetesen nem szabad csodákat várni semmitől sem, ez a gép sem tökéletes, de már úgy érzem, hogy a digitális kinőtte a gyerekbetegségeit és a filmes technika mellett kitartó embereknek is ajánlanám már.

A véleményeteket nagyon szívesen fogadom a kommentekben, ha bármi kérdésetek van, azt is írjátok meg! Ennyi.

 Nem is vettem észre. 1 éves a fiatalriporter. KÖSZÖNÖM mindenkinek, hogy olvassa!

Számok, mert ma nem vagyok kreatív:

17132 egyedi látogató, 56643 pageview, és ebből a Canon vs. Nikon cikk 7514 :) Kicsit kezdem azt hinni, csak azért járnak ide az emberek.

Ja, és 71 dolcsi Adsense bevételekben. Majd egyszer csapunk belőle egy nagy fiatalriporteres sörözést!

 No, megnyitotta kapuit a Kölni Photokina, és máris szállingóznak a bejelentések.

A Nikon bejelentette az F/1,4-es fényerejű 50mm-es objektívjének a frissített változatát, a Nikon AF-S Nikkor 50mm F/1.4G-t (igen, levegőt veszünk), remélhetőleg a többi "régi" fix is kap esetleg egy ráncfelvarrást.

A Pentax egy kissebb teherautónyi dolgot jelentett be, egy új vázat, ami a K200D alatt kapott helyet, K-m néven. Bejelentettetk még öt objektívet, egy telekonvertert és egy makróvakut is. Az objektívek a következők: DA* 15mm F4 ED AL Limited, 18-55mm F3.5-5.6 DA-L, DA 55mm F1.4 SDM, 50-200mm F4-5.6 DA-L és DA 60-250mm F4 ED [IF] SDM. A makróvakut pedig az AF160FC cimke mellett kell keresni a polcokon.

A Micro és nem Micro Four Thirds rendszer rajongó is kapnak jó pár beigért gépet, a Panasonictól egy retrós kinézetű prototípust várhatunk, az Olympus pedig az E-3 és az E-520 közé ígér egy gépet.

A Fuji bejelentett egy 3D fényképező rendszert, amit egy duplalencsés géppel akar elérni, és persze mindenféle kiegészítőt is lehet majd kapni, amivel a 3D-s képeinket mutogathatjuk. Emellé az űrfényképező mellé még egy újfajta szenzort is bejelentett, amit édesen csak Super CCD EXR-nek hívnak. Magas felbontás mellett igérnek magas érzékenységet, és nagy dinamikaátfogást. Meglátjuk.

Holnap is kicsit összefoglalgatok, aztán majd ha Vincent Laforet blogjára felkerül az az igért 5D Mk.II videó, akkor azt majd jól megvéleményezem. Csak nektek. Meg be is linkelem talán, azoknak akiknek bűzlik a Google :)

A Leica frissítette a sokak által hőn áhított, de egy kicsit félresikerült digitális távmérős gépét, az M8-at. És egy meglehetősen fényerős objektívet is kaptunk hozzá, persze nem ingyen.

Nem aratott osztatlan sikert a Leica féle digitális távmérős gép (igen, nem az egyetlen, Epson R-D1-re ki emlékszik?), mivel jó pár olyan dolog hiányzott róla, ami nagyon népszerűvé tette a filmes Leica vázakat. Az M8 zárja nem volt olyan halk, mint a régi gépeké, másrészt a retrósra tervezett kicsavarozható talplap, amely a memóriakártyát rejti nem volt túl könnyen kezelhető. Hát ha a talplapot nem is, de a zárat áttervezték, és mostmár nem is húzza fel magát automatikusan, ha nem akarjuk, ezáltal akár színházi fotózásra is nagyon alkalmassá téve a gépet. A gép külsejét is kevésbé feltünővé tették azáltal, hogy a jó piros Leica pöttyöt és a vakupapucs tetejét is feketére pingálták. A keresőben látható segédvonalakat is átállították, hogy inkább messzebb lévő témáknál legyenek pontosabbak (70cm helyett 2m). A Hátsó LCD pedig kapott egy zafírüveg ablakot, amely kifejezetten ellenáll mindenféle karcolásnak (karórákban használják általában).

A sötétben való fényképezést pedig az elképesztő árú és fényerejű NOCTILUX-M 50 MM F/0.95 ASPH objektív hívatott megkönnyíteni, ami még egy F/2-es objektívnél is négyszer több fényt enged be... ISO400 helyett ISO100 (sőt, a négyszeresnél egy kicsit többet). Nem rossz. Persze az árán lehet venni egy derék Nikon vagy Canon vázat pár profi objektívvel, de hát a Leica az Leica.