A Leica frissítette a sokak által hőn áhított, de egy kicsit félresikerült digitális távmérős gépét, az M8-at. És egy meglehetősen fényerős objektívet is kaptunk hozzá, persze nem ingyen.

Nem aratott osztatlan sikert a Leica féle digitális távmérős gép (igen, nem az egyetlen, Epson R-D1-re ki emlékszik?), mivel jó pár olyan dolog hiányzott róla, ami nagyon népszerűvé tette a filmes Leica vázakat. Az M8 zárja nem volt olyan halk, mint a régi gépeké, másrészt a retrósra tervezett kicsavarozható talplap, amely a memóriakártyát rejti nem volt túl könnyen kezelhető. Hát ha a talplapot nem is, de a zárat áttervezték, és mostmár nem is húzza fel magát automatikusan, ha nem akarjuk, ezáltal akár színházi fotózásra is nagyon alkalmassá téve a gépet. A gép külsejét is kevésbé feltünővé tették azáltal, hogy a jó piros Leica pöttyöt és a vakupapucs tetejét is feketére pingálták. A keresőben látható segédvonalakat is átállították, hogy inkább messzebb lévő témáknál legyenek pontosabbak (70cm helyett 2m). A Hátsó LCD pedig kapott egy zafírüveg ablakot, amely kifejezetten ellenáll mindenféle karcolásnak (karórákban használják általában).

A sötétben való fényképezést pedig az elképesztő árú és fényerejű NOCTILUX-M 50 MM F/0.95 ASPH objektív hívatott megkönnyíteni, ami még egy F/2-es objektívnél is négyszer több fényt enged be... ISO400 helyett ISO100 (sőt, a négyszeresnél egy kicsit többet). Nem rossz. Persze az árán lehet venni egy derék Nikon vagy Canon vázat pár profi objektívvel, de hát a Leica az Leica.