Fény. Képező. Gép. Fényképezőgép. Akkor minek megyünk vele a sötétbe? Koncertfotózni! A koncertfotózás az egyik legérdekesebb, és ugyanakkor legnehezebb téma amit az ember kitalálhat magának. Folymatosan változó fények, gyorsan mozgó emberek, lehetetlen színű fények a kontra oldalon, érzelmek, energia, színek, izzadtság, csillogás a pro oldalon. Tapasztalatok, buktatók, gyerünk koncertre.

"First things first", ahogy az angolok mondanák, avagy be kell jutni. Nagy koncertekre kell akkreditació, vagy valamifele hivatalos bejutási mód. Akkreditációt előre kell szerezni, legtöbbször egy telefonba kerül, és kap az ember egy hivatalos nyakbaakasztót, amivel beengedik olyan helyekre is, ahova "halandók" nem mehetnek. A hivatalos akkreditáció hátulütője, hogy megkérhetik az embert, hogy távozzon a "szokásos" első három szám után (jogosan, mivel nem fizetett a belépésért). Az első három szám szabály általában azért van, hogy a fotósok szerezhessenek egy jó képet az előadóról (ha három szám alatt nem megy, akkor kell még a technikán csiszolni), de az előadónak még ne legyen ideje leizzadni, szétcsúszni, sörrel végiglocsolni a fotósokat. Egy PR-os nem szeretné, hogy így lássák a kliensét, és fura fotók jelenjenek meg róla másnap. A közönségből fotózni azért nehéz, mert ha jó a koncert, akkor biztosan beindulnak az emberek, és nehéz megtartani a gépet, vigyázni a kompozícióra, stb... Arról nem  is beszélve, hogy nem jó ha az ember gépét kiverik a kezéből és utána a pogózó emberek bakancsai között kell matatni érte.

Ha az embert beengedték a fotósoknak fenntartott helyre, vagy egyszerűen besétált, mert nincs akkora biztonsági készültség (ez kisebb rendezvényeken lehetséges), akkor ideje helyet keresni. Érdemes hamarabb menni, a helyek miatt is, meg hangolás közben is nagyon jó kis képeket lehet készíteni. Általában a legelső hely, ahova minden fotós be akar menni az "árok", ez a közönség elötti rész, közvetlenül a színpad előtt. Itt lehet az ember a legközelebb az előadóhoz, viszont van pár hátránya: A perspektiva nem tul jo, mivel az árok rendszerint lent van, az előadó meg fent a színpadon. Tokák és tátongó orrlyukak fognak virítani a képeinken, ami nem tuti, hogy mindenkinek a tetszésére lesz. A másik, ritkább hátrány, hogy az közönséget a színpadtól elválasztó kordont a tomboló nézők egyszerüen rádöntik az árokban tartózkodó biztonságiakra és fotósokra. A biztonságiak általában látják ezt előre, mert ők a közönség felé néznek, te nem fogod. Jobb, oldalról valahonnan, a színpaddal egyvonalban fotózni, így akár még a dobosról is lehet fotónk, és a perspektíva is jobb, bár lehet, hogy kell egy rendes teleobjektív, az is a fényerős fajtából. Ha nincs árok, és a közönség és a színpad között van hely, akkor ne élj vele vissza, én sem szeretném, ha már kifizettem a jegy árát, hogy egy fotós hátát nézhessem. Ha be akarsz menni, akkor húzd meg magad, és ne maradj sokáig egy helyben.

Technikailag azért necces a koncertfotózás, mert az AF és AE rendszereknek a gépünkben folyamatosan észen kell lenniük, hogy használható képeket kapjunk. Egy átlagos koncerten örülhet az ember, ha kap kb 1/90-125s zársebességet F/2.8-as blendénél, ISO640-1250 érzékenységnél. Természetesen vakut csak nagyon nagyon kevés esetben javasolt használni, elrontja a hangulatot, és az előadót is zavarja, nem illik. Ha van a gépünkön olyan fénymérési mód, ahol a fókuszponttal megy a spotmérés is, akkor sok dolgunk nem lesz (általában a Nikonok tudják ezt, a Canonok le vannak maradva ebben a tekintetben). Csak követnünk kell a kiszemelt alanyunk mozgását, és folyamatosan élesen tartani az arcukat. Ha az arcukról mérünk fényt, akkor általában a kép többi része is rendben lesz.
Ha nincs spotmérő a gépünkben, akkor általában az erős, pontszerű fények miatt kell kb. -1 vagy -1.5Fé expokorrekció, és felkészülhetünk arra, hogy lesz jó pár elrontott kockánk mire sikerül belőni a helyes értéket. A fények is megnehezíthetik dolgunkat, általában a fehéregyensúlyt, mint fogalmat, elfelejthetjük a koncertvilágításnál, mert nem lesz fehér fény, és a koncertvilágítás nem is erről szól. Arra is fel kell készülnöd, fiatal jedi, hogy ki fognak égni dolgok a képen. Élénk színek, nagy kontraszt, nincs olyan gép ami ezt rögzíteni tudja, kompromisszumokat kell kötni, hogy mi fér bele, és mi nem. Az erő most nem veled van, de neked haza kell hoznod egy használható képet, mert senki nem fogja megmenteni a galaxist helyetted. Ha gépünkön van, akkor a sorozatfényképezési lehetőséget maximálisan érdemes kihasználni (értsd: feltekerni 10-ig), mert minél több képet lő az ember egy mozgássorozatról, annál valószínűbb, hogy lesz közte éles.Tudom, tök romantikus lenne, ha az ember kihasználva a brilliáns időzítési és svenkelési képességeit, egy képből egyet mindig hozna, de ez a valós világban nem így van. Rakd sebességbe a gépet, és lőj amíg el nem kezd izzani a kártya. Könnyebb kidobni 3 fölösleges képet, mint bánkódni azon, hogy kihagytad életed képét. Természetesen az AF legyen követő, mert a normálisabb (értsd: érdekes) zenészek ritkán állnak egy helyben.


Nos, kb. ennyi a tudomány, leírva egyszerű, aztán lehet menni gyakorolni, egy cikktől még nem lesz senki sem jó fotós, azon csak a folyamatos fotózással lehet segíteni.